A kisbodaki fejlesztés előkészületei már hosszú évekkel ezelőtt megkezdődtek, a helyi civil szervezetek és az önkormányzat közösen állították össze a gátőrház helyreállításának és hasznosításának koncepcióját, egy jelen projektben ezen koncepció megvalósításának első lépcsői történhetnek meg. Tekintettel arra, hogy a projektelem önálló fejlesztési célként is értelmezhető lenne, így a teljes fejlesztési cél bemutatásra kerül. Jelen project keretében a gátőrház felújítási munkálatai és az eszközpark beszerzése mellett egy ajándékbolt létrehozása szerepel. A további fejlesztési célokat az üzemeltető fogja befejezni (épület berendezése, üzemeltetése).

A Kisbodaki gátőrház, mint Víziturisztikai Tudásközpont

„A Szigetköz olyan, mint egy nagy színes képeskönyv. A természetben látó szemmel járó embernek kinyílik, és megmutatja a szépségeit.” (Timaffy László). A Szigetközben élő gyermekek nem ismerik a Dunát, az őket körülvevő természetet, a történelem, a földrajz, a néprajz helyi jellegzetességeit. A felnőtt generáció felelőssége, hogy a gyermekeket kimozdítsa az iskolapadból, a lakásból és megismertesse velük a természetjárás, a mozgás örömét, felvillantsa lakóhelyük csodáit! Térségünkben a kerékpározás és a futás/gyaloglás mellett az evezés adhat alapot erre. A több száz kilométer hosszan kanyargó Duna-ágak kitűnő lehetőséget biztosítanak a kajakos, kenus evezésre. E járásmódot összekapcsolva a gyalogos és kerékpáros turizmussal, majd biztosítva az oktatás körülményeit, komplex fejlesztési lehetőség adódik.

A kisbodaki gátőrház évek óta kihasználatlan a vízügyi szervezet csupán egy irodát működtet az épületben, továbbá az ingatlanon található a szivattyúház és egy raktárban az árvíz-védelemhez szükséges eszközök. A többszintes épület és udvara tehát funkció nélküli, állaga folyamatosan romlik. A Duna-töltés melletti komplexum ugyanakkor kitűnő lehetőséget nyújt oktató-kulturális-sport-turisztikai központ kialakítására.

A Kisbodak 050/2. hrsz. területen épített gátőrház és melléképületei, udvara alkalmas arra, hogy ott több funkciós, turisztikai közösségi tér jöjjön létre:

  • Csónakház
  • Vízi sportklub
  • Vízi értékőrző múzeum
  • Vízi oktató központ
  • Turista pihenőhely és vízi-turisztikai bázis

Csónakház

Olyan szolgáltatás, amely biztosítja a környéken élő evezősöknek, horgászoknak, valamint az ide látogató vízi turistáknak, hogy díjfizetés ellenében a hajóikat a csónakház területén szakszerűen tárolják. A csónakház az egyik melléképületben alakítható ki.

Vízi sportklub

Az elsődleges cél a vízi sportolási lehetőség biztosítása a környékbeli lakosság – kiemelten az általános iskolás korosztály – számára. A vízi sportfoglalkozásokon való részvétel szakedző irányítása mellett történik. A klubtagokból idővel kiválasztódhatnak olyan elhivatott fiatalok, akik célzott felkészítéssel részt vesznek regionális és országos versenyeken. Az elméleti felkészítés az épület alsó szintjén létrehozandó oktatóközpontban, a gyakorlati oktatás pedig a Duna kisbodaki mellék- ágrendszerében valósul meg. További fejlesztési lehetőség sport turizmus generálása amatőr vízi sportesemények (gyorsasági túra és ügyességi versenyek) megrendezésével.

Vízi értékőrző múzeum

Helytörténeti gyűjtemények interaktív feldolgozásával bemutatható Kisbodak tágabb környezete, a Szigetköz és Csallóköz múltja, élete, fontosabb történelmi eseményei, néprajza és hagyományai. Kiemelkedő szerepet kapnak a helyben jellegzetes népi mesterségek: halászat, pákászat, hajómolnárság, aranymosás, szigeti állattartás. Mindezek mellett a gátőrházak történetével, az árvízvédelemmel kapcsolatos bemutató is helyet kap. Helyszín: melléképületek, ill. a szivattyútelep.

Turisztikai állomás, bélyegző hely, leendő tanösvény végpontja.

Vízi oktató központ

A „Bejárható Magyarország” program keretében minden, az élővízzel kapcsolatos összegyűjtött tudást át kell adni a környékbeli iskolák tanulóinak. Nevezetesen vízi eszközök használata, vízi KRESZ, vízrajzi ismeretek, árvízvédekezés, horgászat, környezet- és természetvédelem. Iskolahajó projekt: 14-18 személyes hajó, mellyel egy nagyobb csoport vagy egy kisebb osztály túrázhat biztonságosan, a gyakorlatban hasznosítva a megszerzett elméleti tudást.

Turista pihenőhely és vízi-turisztikai bázis (büfével és ajándéktárgyak árulásának lehetőségével)

Kisbodak jelenleg is fontos kiinduló pontja a közép-szigetközi vízitúráknak. Ugyanakkor nem rendelkezik olyan kiszolgáló egységgel, ami a vízről érkező kenusok, kajakosok, horgászok, valamint a Duna-menti kerékpáros turistaúton érkezők igényeit elégítené ki. A gátőrház az 1-4. fejlesztések végrehajtásával automatikusan alkalmassá válik e kívánalomnak. További szolgáltatásként az eszközök gyors karbantartása (pl. kerékpárok átvizsgálása, javítása) is számításba jöhet. A későbbiekben újabb járásmód, a lovas turizmus állomáshelye is kialakítható e bázison.

A fejlesztés során energiatakarékos, illetve megújuló energiát hasznosító technológiák beépítése cél, így az épület meg fog felelni a kívánt energetikai elvárásoknak.

Eszközfejlesztések:

  • 2 db 2 személyes túra kenu
  • 2 db 3 személyes túra kenu
  • 2 db 4 személyes túra kenu
  • 22 db lapát (kajak és kenu)
  • 22 db mentőmellény
  • 5db szelektív hulladéktároló
  • 5 db kerékpár.