A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elkötelezett a szigetközi fejlesztések iránt. Így számukra is fontos, hogy hét szigetközi településen mintegy 300 millió forint vissza nem térítendő támogatásból fejlesztik komplexen a víziturizmust. Az ezer sziget országának is emlegetett, mintegy 375 négyzetkilométeren fekvő régióban számos sportolási – és kikapcsolódási lehetőség, valamint szabadidős program várja a turistákat. Érdemes lesz majd hajóval, csónakkal vagy kerékpárral bejárni a vidéket, hiszen olyan természeti csodákat, növényeket és állatokat láthat itt az ember, amelyeket sehol máshol az országban.