Győrtől 42 km, Mosonmagyaróvártól 12 km-re található település.

Dunasziget 1741 lakosú község Győr-Moson-Sopron megyében, a mosonmagyaróvári járásban a Duna mentén fekszik. Dunasziget egyike legfiatalabb településeinknek. 1969-ben jött létre Sérfenyősziget és Cikolasziget egyesülésével. Ez a két község a trianoni döntés következtében elcsatolt, négy Csallóközi település – Doborgaz, Keszölcés, Süly és Vajka –, Magyarországon maradt határrészeiből jött létre 1920 után.

Dunaszigetet találóan Mosonmagyaróvár „Balatonjának” is nevezik, s a Szigetköz páratlan természeti környezete várja az idelátogatót.

Strandolási, horgászati, lovaglási, lehetőségeken túl szervezett vízitúrák keretében lehet megismerni a vízivilágot. Érdekes látnivaló a Szigetköz élővilágának fennmaradásáért létrehozott ún. Denkpáli-hallépcső. Emellett kulturális programokat is kínál a település, valamint a település első tanítójának Timaffy Endrének az életét bemutató emlékszoba is látogatható. Az Emlékparkban felállított harangláb és székelykapu, az 1848-as és a világháborús hősöknek a mementója.

A fáradt turistát minden igényt kielégítő és szállás- és vendéglátóhelyek várják.

A település honlapja: https://dunasziget.hu/hun/