A település Győrtől 30 km, Mosonmagyaróvártól 15 km-re fekszik.

Dunaremete, a Szigetköz gyöngyszeme egy barátságos, rendezett 244 fős kis falu. A település határában folyik az Öreg – Duna. A 2013 – ban újranyitott hajókikötőhöz egy csodálatos platánfa allé vezet. A település természeti adottságai kerékpározásra, erdei – mezei sétákra, horgászatra, természetfotózásra, kempingezésre adnak lehetőséget. A Duna zegzugos ágrendszerében kenuzhat, csónakázhat és vadvízi evezhet az idelátogató vendég. A Dodó Vadfarmon sétálva megismerhetik hazánk vadfajait.

A vadaspark az állatsimogatóval, a vadászlakkal és a horgásztóval élménydús feltöltődést kínál gyermeknek és felnőttnek egyaránt. A közösségi élet központja a Faluház, amely egyúttal egész évben foglalható szálláshelyként is működik. A játszótér és sportjátszótér nyári szabadtéri rendezvények helyszíne is. A falu több történelmi emlékkel is büszkélkedhet: Szent Rozália kápolna, katolikus templom a rejtélyes kővel, Dunai Hajós emlékmű és az 1933- as kikötőnyitás emléktáblája. Csendre, békére, népi hagyományokra és barátságos emberekre lel a faluba érkező látogató.

Dunaremete, a Szigetköz gyöngyszeme egy barátságos, rendezett 244 fős kis falu. A faluból a csodálatos platánfa allén keresztül eljuthatunk az Öreg-Dunához, mely remek lehetőséget kínál a vízi sportok szerelmeseinek. A kikötő és környéke tökéletes hely túrázóknak, kenusoknak, erdők –és mezők kedvelőinek, igazi horgászparadicsom és kiváló természetfigyelő terület.

A település weboldala: www.dunaremete.hu